4. Ugrás

[[Öm... *félve bedugja a képét* Igen, lassan haladok, sőt, ezen a részen kívűl, még csak két rész van meg, a hetedikkel most szenvedek. Elnézést mindenkitől, hogy sokat kellett várni rá, de nyárzáróként végül meghoztam. Arra szeretnélek kérni titeket, hogy hagyjatok valamilyen nyomot, mert így gőzöm sincs, hogy mi a véleményetek >< ]] 

-----

Ez elmúlt hetet azzal töltöttük, hogy abban az óriási teremben ücsörögtünk, aminek ugyanolyan rácsozott ablakai voltak, mint annak, amibe az álarcosok betörtek. Az volt az egészben a pláne, hogy rendkívűl kevés ételt kaptunk, a matracok pedig extra kényelmetlenek voltak. A létező összes módon megpróbáltuk elütni az időt, komolyan arra vetemettünk, hogy kó-papír-ollót játszottunk kettő órán keresztül. És ez pedig csak az első nap volt. A többi még ennél is rosszabbul nézett ki. Minél több időt töltöttünk el így, annál jobban kezdett romlani a hangulatunk, ami a viselkedésünkre is rendesen kihatott, egyikünk sem volt éppen kedves. Lassan, de biztosan kezdtünk szenvedni. Percenként volt bőgőrohamom, még jó, hogy még volt annyi lelki energiám, hogy visszatartsam. Ha csak fél másodpercre is, de, ha csend lett, akkor elöntötték a fejemet a depresszív gondolatok, amiből elég nehéz volt kirángatni. Elvégre ki akar bezárva lenni egy hatalmas, rácsozott ablakú szektateremben, ahol matracokon kell aludnia és még rendes kaját sem kap, abban a tudtaban, hogy a családja, a barátai és az ismerősei már nem is emlékeznek rá?! Na ugye, hogy senki. Ha ez nem lenne elég, még fürdöni se fürödhettünk és totál retkesnek érzem magam, ami megint csak nyom egyet a hangulatomon. 

- Mit kellett csinálj? - ülök fel a matracomon, amikor MinHyuk visszatér közénk. 

- Módosítanom kellett egy ürge emlékeit. Azt mondták egy elitélt bűnöző, akit ma kivégeznek, szóval már mindegy neki. Ijesztő ez a hely - borzong. 

- Honnan kapnak elő egy elítéltet, ha senki nem tud a szektáról? Nem értem - néz fel a könyvemből JeongHan. Tegnap adtam neki kölcsön, mivel én már kiolvastam. 

A falon lévő hangszóró ismét megszólal és megint bemondtak egy nevet. Egyáltalán nem betűrendi sorrendben következünk, dúsztom sincsen mi alapján hívnak be minket. 

Ismét elfekszem a fekhelyemen és a jóval fölöttem lévő falat kezdem bámulni. 

Ez nem az én falam. 

Fordulok egyet. Most azt bámulom, ahogyan JeongHan olvas. Hosszú fürtjei eltakarják az arcát, törökülésben ül a földön, az ölébe ejtett könyvemmel. Első látásra tényleg hasonlítanak Rennel, de ha valaki egy napnál több időt tölt velük, akkor lesüt róluk, hogy nem édes testvérek. 

A hangosbemondó ismét hangot ad magának és elhangzik a nevem. Először fel sem fogom, hiszen a mi társaságunkból már mindenki volt. Ren még az első nap sorra került, JeongHan két nappal ezelőtt, MinHyuk meg ugye nemrég. Már kezdtem azt hinni, hogy kifelejtettek. Mikor ráeszmélek, hogy mi történik fálelláok és megindulok az ajtó felé. Bizonytalan lépteim vannak, nem tudom, hogy az időben ugrálást hogyan tudják tesztelni. Hamar megtalálom a teszt szobát, mivel óriási betűkkel ki van rá írva, hogy ide kell jönni. Amikor belépek, a szakaszvezetőn és Heechulon kívűl bent tartózkodik még egy pár ismeretlen ember, akiket nem láttam még ezelőtt. Halkan köszönök, majd segítségkérően nézek Taeyeon szakaszvezetőre, aki biccentett, hogy üljek le az asztal másik végére, ami középen egy üveglappal van elválasztva, egészen a plafonig. 

- JiHu egyike azoknak, akik jelen voltak a múltkori incidensnél - néz a mellette álló, öreg hapsira. - Az időt tudja irányítani, igaz? - bólintok. - Arra kérnélek, hogy ismertesd a képességed határait. 

- Mármint, hogy naponta hányszor, hogyan, meg ilyenek? - értetlenkedem, Heechul bólint. - Naponta ötször tudok időt ugrani, ebbe beletartozik az előre és a vissza menetel is, valamint minden nap van még egy lehetőségem az idő megállítására és elindítására. Ez tartalmazza a megállítást és a továbbgörgetést is. Azt hiszem ennyi - fejezem be. 

- Értem. Akkor annyit kérnénk tőled, hogy állítsd meg úgy az időt, hogy csak egyikünk maradjon mozgó - adta ki a feladatot Taeyeon. Bólinottam és már csináltam is. Ez annyira nem nehéz. Akkor lenne bonyolultabb, ha több embert is mozogva kéne hagynom. 

- Miért pont én? - néz rám értetlenül Heechul. 

- Nem tudom. Így legalább van alkalmam megkérdeznem, hogy mi a pozíciója - rántok vállat. 

- Szakaszvezető helyettes vagyok - közli. - Na, mehetünk tovább. 

Visszaállítottam az időt és elégedetten dőltem hátra a széken. 

"Szakaszvezető helyettes." Béna. 

Ezután nem kérdeznek többet, már vissza is mehetek a helyemre. Szenvedhetek tovább a matracon. Egyszerűen levágom magam és figyelmen kívűl hagyom a többiek kérdezősködését. 

Nem tudom elhinni, hogy itt vagyok. 

Ez már a hatodik nap, ha holnap sem lesz vége az egyhetes kivizsgálásnak, akkor megőrülök. 

A nap további részében szenvedtem és unottan bámultam az ajtót és a ki-be közlekedő embereket. A legfiatalabb, akit eddig láttam nem lehetett idősebb 16 éves kornál. Mondjuk a szakaszvezető említette is, hogy 16-25 éves korig normális tanóráink is lesznek, így gondolom ez az alsó határ az ide kerüléshez. Nem tudom hány óra lehetett, amikor elaludtam, de csak másnap reggel ébredtem fel, Taeyeon szakaszvezető, a megafon miatt rekedtes hangjára. 

- Jó reggelt mindenkinek! - áll meg az ajtóban. Heechul - mint mindig - most is vele van és unottan olvasgatja a papírjait, amit egy piros mappára tűzött rá. - Ma hivatalosan is elkezdődik a kiképzésetek! Először felolvasom az öt fős csapatok beosztását és sorszámát, majd elmondom, hogy melyik sorszámú csapat melyik osztályba kerül és ki fogja irányítani az adott osztályt. Kezdjük is... - nézett a helyettesére, aki megforgatta a szemeit, majd elkezdte felolvasni a neveket. - .... Yoon JeongHan, Byun Baekhyun, Koibuchi JiHu - ennél a pontnál JeongHan rámvigyorgott, amin elmosolyodtam. - ...Choi MinKi... - Han homlokon csapta magát. - és Lee MinHyuk. Ti vagytok a 22-es csapat.  A következő....

- Wow, egy csapatba kerültünk! - néz végig rajtunk MinHyuk elámulva. - Meg kéne keresni azt a BaekHyun gyereket. 

- Szerintem így is - úgy is összeszedik majd a csapatokat, szóval ott úgyis megismerjük. Felesleges lenne most utána koslatni - beszélem le az ötletről. 

Így történt, hogy megvártuk, amég Heechul befejezi a szövegelést, majd újra átadja a szót a felettesének, aki sorban kezdte mondani a számokat és a terem különböző pontjaiba kezdett mutogatni, hogy oda gyülekezzünk. 

- 20-as csapat a terem jobb sarkába. 21-es csapat az ajtó bal oldalán lévő fal középső részéhez... 22-es csapat már egy kupacban van, szóval Baekhyun megtennéd, hogy odafáradsz a középső ablak előtt ücsörgő négyesfogathoz? Köszönöm. 23-as csapat... - folytatja a felsorolást. 

Végigkémleltem a termet, hogy ki az, aki felénk közeledik. Hamar megpillantottam a fekete hajú, babaarcú srácot, aki egy meghajlás kíséretében csatlakozott a társasághoz. 

- Sziasztok, Byun Baekhyun vagyok - vágja le a hátitáskáját a földre. - Ti már ismeritek egymást? 

- Fogjuk rá... - válaszol Ren. Sorban bemutatkoztunk neki, majd arrébb húzódtam a matracomon és megengedtem neki, hogy leüljön. Igen, ehhez az engedélyem kell. Szegény elég kellemetlenül érezte magát. Mondjuk nem csodálom. Ha MinHyuk idejével számolok, már akkor is együtt töltöttünk egy hetet, ő meg csak most keveredett közénk. Mondjuk fura, hogy pont így választottak össze minket. Bár meg mernék rá esküdni, hogy ennek is meg van az oka. 

Legközelebb csak akkor figyeltem fel, amikor az osztályok beosztását mondták. Mi az 5. osztályba kerültünk a 21., 23., 24., és 25. csapattal. A felügyelőnk valami Lee HongBin laborvezető lett. 

Ezt követően a csapatokat egyenként kezdték kihívni. Nem mondtak semmit, hogy hova, vagy miért visznek minket, de egy kis vigaszt nyújtott, hogy a holminkat is vinni kellett, így rossz hely nem lehet. Legalábbis ennél rosszabb alég ha. 

Végtelenségnek tűnt az az idő, amit várnunk kellett. Ahogyan teltek az órák egyre nyűgösebb lettem, csak akkor nyugodtam meg, amikor a 21. csapatot hívták. Akkor már tudtam, hogy fél órán belül mi jövünk. A többiek csak ekkor eszméltek rá arra, hogy mindenüket széthajigálták maguk körül, így villám gyorsasággal próbáltak mindent visszagyömöszölni a táskájukba. Egyedül én és Baekhyun ültünk teljes nyugalomal a helyünkön. 

- Add már ide, könyörgöm - kapom ki MinHyuk kezéből az egyik felsőjét, amit sehogy se bír beletunkolni a többi mellé. - Ha összehajtanád - teszem azt, amit mondok. - talán beleférne - raktam el. 

- Ooooh, igaz, köszi - kacarászik. 

Szerencséjükre mindenüket sikerült összeszedniük, mire nyakon ragadtak minket. 

Még mindig nem sikerült megszoknom a teleportációt. 

Egy hatalmas erdőben találtam magamat, körülvéve méretes fákkal, amikre apró faházak vannak építve. Mindent beborít a növényzet és a friss levegő kellemes érzése áraztja el a helyet. A velünk szemben álló fába hatalmas vonásokkal van vésve a 22-es szám. 

- Az elején kezdve... - sóhajt Heechul, akinek már megint magyaráznia kell. - Ezentúl itt fogtok lakni. Egy lakószoba van az egészben, három emeletes ággyal. Ti döntitek el, hogy hogyan használjátok. Ezen kívűl ehhez tartozik egy konyha és egy fürdőszoba. Nem nagy, de ne várjatok többet egy műfára épített háztól. 

- Műfa? - akadtam fent az utolsó mondat egyik szaván. 

- Ez az egész erdő mű - magyarázza a szakaszvezető. - Igazi fákra nem építenénk házakat, nincs annyi villámhárítónk, a labor elviszi a pénzt. Szóval minden mesterséges anyagokból készült, amikket sikerült elérnünk a megtévesztésig hasonló jelleget - magyarázza. -  A nővényzet viszont igazi, ha ez vigasztal. 

- Nem, nem vigasztal - ingatom a fejem mogorván. 

Bezárnak egy műfákkal teli, hamis erdőbe. Csodás. Mégha igazi lenne. Ezek már a természetet is meghamisítják?! 

- Valamint van néhány alapszükségleti dolog a konyhában és a fürdőszobában. Olyan dolgok, mint kenyér, zöldségek és gyümölcsök, tusfürdő... - kezdi sorolni Taeyeon, mintha meg sem hallotta volna a megjegyzésem. 

- Minden reggel hétkor van ébresztő és egészen délig tanóráitok lesznek. Ezt követi az egyórás ebédszünet és a délutáni tréning. Holnap viszont még nem ez fog következni, mivel még nem osztottuk ki a felszereléseteket, az azonosító és a belépőkártyátokat sem - folytatja a szakaszvezető helyettes. - Mára ennyi. 

- Amit elmondott az mind tiszta és érthető... - teszi fel a kezét Ren, mintha az iskolában lenne. - Viszont kíváncsi lennék valamire. A képességemnek, a teleportálásnak időkorlátja van. Naponta csak ötször használhatom, ebbe az oda-vissza is beletartozik. A magáénak viszont, ha jól szűrtem le, nincsen. Miért? - a kérdése érthető volt és teljesen jogos. Erre én is kíváncsi vagyok. 

- A maga idejében mindent megtudtok, ígérem. Most viszont mennünk kell a következő csapathoz - int egyet a helyettés és már kámforrá is váltak. 

A maga idejében mindent, mi? Persze, majd ha látom, akkor elhiszem. 

- Mondanám, hogy menjünk be... - dörzsöli az orrnyergét JeongHan. - De Minhyuknak és JiHunak is utazója van, amit oda felvinni elég érdekes lesz - bök a házikóra. 

-  Most, hogy mondod... - pillantok a tatyómra. - Szerintem valaki menjen fel, akinek kicsi a cucca. Valahogy fel kéne hajigálni a többit... - kezdem a fejem törni a megoldáson. 

A faház ajtajából egy olyan létra lóg lefelé, aminek léceit két oldalt egy kötél erősíti. Ez eddig rendben is van, csomagok nélkül könnyű felmászni rá, viszont az én utazómat lehetetlenségnek tűnik felvinni. Használhatnám azt az opciót, hogy a hátamra csapom, de ismerve a táska anyagát, tuti, hogy lecsúszna és kezdhetném előről az egészet. 

- Az én holmim csak ennyi, szóval majd én felmászom - indul meg Baekhyun. Tényleg kevés cucca van. 

Amint felért, levágta a táskáját az ajtó előtt lévő kissebb fajta teraszra. 

Először Minhyuk utazóját próbáltuk meg feldobni, mivel az könnyebbnek és apróbb méretűnek is tűnt, mint az enyém. Eddig minden simán ment, csakhogy akárhányszor meglendítették a fiúk a holmit, az mindig előttük ért földet és meg sem közelítette az új ismerősünket. 

- Miért rakták ilyen magasra? - sóhajt Han a házra nézve. 

- Mi lenne, ha valaki felmászna a létra közepéig és felnyújtanánk neki a holmikat, ő meg így tovább tudná adni Baeknek? - tárom szét a karom. 

- Ezt nem tudtad volna hamarabb mondani? - kezd sipítani MinKi. 

- Én mondtam volna, de túlságosan el voltatok foglalva a káromkodással. Nem akartam megzavarni - rántok vállat. 

- Humoros - forgatja a szemeit. 

MinHyuk közbe felmászott a létlára. A tervem hatékonynak bizonyult, mindenki hamar megérkezett az újdonsűlt lakhelyünkre. Az ajtóban ott volt a kulcs, amit MinKi fordított el. Kíváncsian szemléltük körbe a kicsi, és egyáltalán nem otthonos helyet. 

- Minden olyan anyagból van, mintha fa lenne és mégsem az. Tényleg megtévesztésig hasonlít... - motyogom, miközben a konyha berendezéseit kémlelem, ami egy hűtőből, egy szekrényből, egy gáztűzhelyből, egy kis fali polcsorból és egy ötfős konyhaasztalból áll. 

- Az ágyak is ilyenek - néz be a hálóba Baekhyun. 

- Milyen uncsi... - fintorgok, majd követem a példáját. - Oh, az ablak melleti ágy az enyém. Nem érdekel, hogy ki alszik felettem, de nem tudok megélni abalak nélkül - vágom le magam, a legnagyobb meglepetésként érő puha matracra. Az ágynemű egyszerű fehér, nem bonyolították túl a dolgokat. Az ablak pereme is hasonló színű, bár kicsit már kopott. 

- Ééééén alszom JiHuu felett! - mászik a felettem lévő ágyra Ren. - Legalább addig sem kell Hannal töltenem az időt. 

- Akkor enyém az egyszemélyes ágy - veti le magát az említett. 

- Aludhatok felül? - néz kiskutyaszemekkel MinHyuk Baekhyunra, aki nevetve bólint. 

A szobát ezennel beosztottuk. A többiek mászkálni kezdtek és mindent felfedeztek, én viszont nem voltam hajlandó kikászálódni az ágyból, inkább továbra is a felettem lévő ágy alját bámultam. 

Ez nem a falam. 

Ez nem az otthonom. 

Ezek az emberek nem a családom. 

- Aaaaaaaaaah - fújtam ki az eddig bent tartott levegőm és a többiek után mentem. Szétszéledtek az apró kuckóban és mindenfelé kotorásztak. 

- Amúgy - ülök le Baekhyunnal szemben a konyhában. - Te mit tudsz? 

- Oh, tényleg, ezt el sem mondtam. Időt ugrok - mosolyog. 

- Nagyszerű, én is - biccentek, majd felsorolom, hogy a többieket milyen képességel "áldotta meg" az ég. - Zavaros ez az egész - borzolom meg a hajam. 

- Át kéne gondolni a dolgokat. Mostmár egy csapat vagyunk, kénytelenek leszünk együtt dolgozni - sóhajt. 

Lényegében ezt senki sem tartotta rossz ötletnek, szóval megbeszéltük, hogy egy alapos zuhanyzás után összeülünk és mindent átgondolunk. A "lányoké az elsőbbség" elv alapján én vehette m birtokomba először a fürdőszobát, ami ugyan kicsit volt, de legalább létezett. A mosdókagyló fölötti tükörhoz sétáltam és megnéztem magam benne. 

Te úr isten. 

Mintha vagy öt évet öregedtem volna. A hajam az égnek meredt a sok fekvéstől, a szemeim aladt óriási karikák húzódtak, az arcom sápadt volt és lerítt rólam, hogy jelen pillanatban semmi sincsen rendben az életemben.

Haza akarok menni.  

Megrázom a fejem és két oldalt az arcomra csapok, ezzel megakadályozva, hogy elsírjam magam. Levetem a ruháimat és a szennyestartóba gyűröm őket, majd a hideg víz alá állok. Megvárom még kellően felráz és mellé nyitom a meleget is, így elérem a kellemes hőmérsékletet. Lemosom magamról az elmúlt napok összes mocskát és történését. 

Gyorsan megszárítkoztam, magamra kaptam a pizsamámat és kitártam az ajtót. Innentől nem érdekelt, hogy melyik majom veszi használatba a helységet, az ágyba vetettem magam és vártam, hogy készen legyenek. 

Előhalásztam a táskám mélyéről a telefonomat. Két olvasatlan üzenet. Biztos akkor kaptam őket, amikor még emlékeztek rám. 

"Hallooood, vettem neked egy tök brutál felsőt, ami annyira te vagy, hogy nem hiszed el. A suliban majd odaadom! xoxo Mary"

Sajnálom, azt a felsőt már nem tudom át venni. Hálás vagyok érte. 

"Kincsem, apuval hagytunk kaját a hűtőben, melegítsd majd meg magatoknak. HaNul ma hamarabb hazaér, puszi: anya és apa" 

HaNul biztos jól lakott az nap. Jobban szereti a te főztöd, mint az enyém. Köszi, anyu, apu. 

Megnyitottam a gallériát és elkezdem végiggörgetni a képeket. A felét nem is én, hanem Mary csinálta és a legtöbb rólunk készült, vagy az iskoláról. Néhány van a közeli utcákról, sőt még a lakóépületről is, ahol laktam. Mindezt azért csinálta annó, hogy idegesítsen. 

Eltartott egy darabig, amég a fiúk elkészültek, de sötétedésre sikerült összeülni a konyhában. 

- Hol kezdjük? Van egyáltalán olyan, aki érthetően össze tudja foglalni azt, amit az elmúl napokban a fejünkbe tömtek? - néz végig a társaságon Ren. 

- Van valakinél egy lap? - teszem fel a kérdésem. 

- Nem hiszem, viszont a fiókban van - áll fel Baek és elém hoz egyet, egy ceruza kíséretében. 

- Nos... Kezdjük a három évvel ezelőtti incidenssel, ami egy kutatóközpont felrobanásához vezethető vissza. Állítólag ennek hála alakult ki az emberekben négy fajta képesség, ami az idő és tér irányítása, valamint a gondolatolvasás és az emlékek módosítása. Ezeknek idő limitje van, egy nap ötször használhatóak, legalábbis Heechul felbukkanásáig így hittük. Erre még nincsen magyarzatunk - rajzoltam egy kérdőjelet a felírt képességek mellé. - Ezekkel az "adottságokkal" foglalkozik az Anonymus nevezetű titkos szekta, akikről egyelőre ennél többet nem igen tudunk. Ők működtetik a Bizonyíték Megörző Szolgálatot, akik begyűjtötték az újoncokat. Az ő feladati körük alá tartozik a fertőzöttek eltűntetése is, akik azok az emberek, akiknél  rosszindulatú formában jelennek meg a képességek, ennél fogva emberfeletti fizikai erőt kapnak. Azért kell őket elpusztítani, mert gázokat bocsájtanak ki magukból, ami káros a körülöttük élőkre. Számukra fejlesztenek gyógyszert a Kutató Központban, ami valószínűleg szintén az Anonymus hatásköre alá tartozik - húztam egy kis nyílt az Anonymus felirattól a BESZ-hez és a KK-hoz. - Azt hiszem egyelőre ennyit magyaráztak el nekünk. Mondjuk erős sejtésem, hogy a Kutató Központ laborokból áll, hiszen az osztályunk felügyelője egy laborvezető lett - forgatom a ceruzát a kezemben. 

- Te ezt hogy tudtad megjegyezni? - tátja el a száját MinKi. 

- Úgy, hogy oda figyeltem - értetlenkedek. 

- Jobb, ha ezt a lapot eltesszük - rakja vissza az egyik fiókba a papírdarabot BaekHyun. - Ideje lenne eltennünk magunkat holnapra. Nem fogjuk bírni a napokat, ha nem fekszünk le időben. 

Ebbe senki sem szeretett volna belekötni; közös megegyezés alapján aludni indultunk.