[[Már lassan mentegetőznöm sem érdemes, annyit kések mindennel, szóval inkább hagyom a fenébe. Megkövezni ér. Viszont, véleményeket, gondolatmeneteket, bármi ilyesmit szívesen fogadok, sőt, kimondottan örülnék neki TwT Jó olvasást!]]
-------------
Véget vetni ennek az egésznek szinte lehetetlennek bizonyult és ha jobban megnézzük, akkor az is volt. Egyszerűen olyan szinten elvesztettük a testünk felett az irányítást, hogy a többiek támogatása nélkül, jóformán semmit nem tudtunk megcsinálni.
Minhyuk mellettem szerencsétlenkedik a felszerelésének felvételével. Én már magamra tuszkoltam, szerencsére ma még ugyan jól vagyok. Clara eléggé kifáradt ott belül, elvégre napokon keresztül tartotta magát kívül, abban a reményben, hogy ki tud innen jutni, Hát ez nem jött neki össze. Baekhyun Dennise ugyanígy járt, komolyan nem tudom, mire gondoltak azok ketten.
- Ideje elindulni - nyitott be JeongHan a pihenőbe, ahol egészen eddig üldögéltünk.
- Hová? - pislogok Minhyukra, nekem semmit sem mondott senki.
- Útközben elmagyarázzuk, eddig nem nagyon akartunk mondani semmit... Fent állt a lehetősége annak, hogy a férgek megtudják - mosolygott rám kínosan. - A laborvezető szerint most viszont nincs rá túl nagy esély...
- Oh...
Laza tempóban sétáltunk a kapu felé. Több csapat lent tréningezett. Fura, hogy mostmár nem újoncok és éles küldetéseik vannak. Túl sok minden változott azóta, amióta be lettünk zárva abba az üvegszobába a laboratóriumban.
Egy percre összetalálkozott a tekintetem Jooheonéval, de amilyen gyorsan csak tudtam félrenéztem. Nem tudnám neki megmamagyarázni a helyzetet.
Ren szorosan a karjaiba zárt; esetlenül karoltam át a derekát. Bár hiába vagyunk már egy ideje együtt, ez egyáltalán nem látszik. Teljesen megértem, hogy Kim Heechul miért mondta a múltkoriban, hogy a szerelem nem ebbe a világba való.
Mintha egy teljesen más világot élnénk mi, mint akik megúszták ezt az egész szekta-szövetség dolgot, meg annak a hülye gyárnak a hülye sugárzását.
- Szóval mire is készülünk pontosan? - lép mellénk Baekhyun, közben bíztatóan rámmosolyog.
Byun Baekhyun határozottan az egyik legerősebb ember, akit valaha is ismertem. Eleve összetörten került ide, ráadásként még itt is szenvednie kell és még mindig képes mosolyogni. Elképesztő.
- Összefoglalhatom nekik? - kérdezi Heechultól Han. A szakaszvezető helyettes igenlő választ ad, szóval nem várat tovább minket. - Nagyon röviden annyiról lenne szó, hogy megyünk és darabokra szedjük a szövetséget.
- Hogy mit csinálunk?! - esik le a szituáció. - Azt mégis hogy?! Solar szerint a hely ígyis kétszer nagyobb, mint az Anonymus, pedig ő nem is ismeri minden zig-zugát!
- Az nem számít. Ha most nem csinálnánk, akkor valószínűleg ők termelnének minket maguk alá és akkor itt mindenki meghalna. Ezt muszáj megakadályoznunk, márpedig mi vagyunk Kim Heechul különleges egysége - sóhajt Minhyuk, az említett felé pillantva.
- Bővebben? - neveti el magát Baek. - Mert eddig világos, de kik jönnek? Kik maradnak? Vagy hogy?
- A mi egységünk, a szakaszvezető, és a laborvezető tart velünk, mindenki más marad. Az irányítást a kiképzők és Jooheon egysége kapta - vázolja tovább a helyzetet Han. - A tervet majd Heechul elmagyarázza a kocsiban.
Azt a kocsit inkább kisteherautónak neveztem volna, mondjuk tényleg az volt. HongBin ült elöl, ő vezetett, mi, többiek pedig hátul kuporogtunk egy tervrajz felett, ami a Szövetség felépítésének ábrája volt, Solar kezéből.
Heechul elmagyarázta, hogy ő teleportál be mindenkit, attól kezdve pedig mindenki megy a saját útjára.
- Téged MinKi mellé osztottalak, mert másképpen teljesen biztos vagyok benne, hogy nem maradt volna nyugton és mindent elszúrt volna - morog Chul rám, majd a szóban forgóra nézve.
Halványan elmosolyodom, Ren pedig jót szórakozik magán.
Heechul teleportált egy párszor utazás közben, így elég hamar elértük a helyszínünket. Még tartottunk egy gyors átbeszélést, ahol konkrétan belénk diktált egy rakás szabályt, majd mindenki elrakta a robbanóanyagot és indulhattunk is a bevetésre.
A szakaszvezető odateleportált be minket, ahol múltkor megtaláltak. Az egész területet kiürítették, pont ahogy sejtették, szóval gond nélkül kezdődött minden.
Rennel felmásztunk a szellőzőrendszerbe, ott tudtunk a legészrevehetetlenebbül közlekedni, hiába volt szűkös az a része, ami nekünk kellett.
Rá kellett jönnöm, hogy a hely nem csak az alaprajzon hatalmas, hanem a valóságban is. Rengeteget kellett másznunk, mire elértünk az irodákhoz. Egy kis szellőzőn be lehetett látni, szóval mindketten föléhajoltunk és visszafojtott lélegzetvétellel körülnéztünk. Haladnunk kéne, ez még csak egy iroda a sok közül.
Csak el kellene kábítanunk füsttel a bent lévőket, én mégis a pisztolyom veszem elő. Okos kis kütyü, most kaptunk újat. Ezeknek már nincsen hangja, így bárminemű előrejelzés nélkül megölhetünk bárkit, tökéletes ehhez a feladathoz.
- Mit csinálsz?! - ragadja meg a csuklóm Ren.
- Azt mondtátok, hogy az utolsó irodában vannak az iratok a Szövetségről. Meg akarom szerezni őket, szóval essünk ezeken gyorsan túl - adtam magyarázatot a döntésre.
- De Heechul direkt az orrunkra kötötte, hogy semmi önfejűsködés! - sziszeg.
- Nem érdekel! Meg kell tudnom, hogy a bátyám hogy került ide, oké?! Mert ha ő nem csinált semmit... Akkor nem hagyhatom, hogy az épületben égjen - feleselek.
- Jó-jó, de maradunk az eredeti tervnél. Elkábítjuk őket, aztán majd az utolsónál lőhetsz, de gyorsan kell csinálnod, értve vagyok? - vonja fel fél szemöldöké, mire hálásan bólintok.
Apró csókot nyomott az ajkaimra, majd a lehető leghalkabban feltépte a szellőzőnyílást és bedobta a kábítórudat, amiből rögtön elkezd kiáramlani a füst. Elképesztően gyorsan hat, nem jut el az agyamig, hogy Lee HongBin laborvezető hogyan képes ilyeneket gyártani.
Még vagy tizenkét irodát el kellett kábítanunk, némelyikhez nem is volt elég egy rúd.
Bár az iratokat a legutolsó és egyben leghátrébb lévő irodában tárolták, mégis ez volt a legkisebb. Nem tudom, hogy ezt azért csinálták-e, mert így kevésbé valószínű, hogy valami fontos van ott, vagy csak mert így volt könnyebb szemmel tartani, de nem is ez a lényeg.
Nem hezitáltam túl sokat, holmi egyszerűséggel lekaptam a szellőzőt a helyéről és lelőttem az egyetlen bent tartózkodó öreg hapsit, akinek még csak időt sem adtam arra, hogy feldolgozza, mi folyik körülötte. Pár hónappal ezelőtt - talán van az már egy év is - nem lettem volna képes erre. Most viszont nem érdekelt. Ha az ő életébe kerül mindazok élete, akit egy kicsit is szeretek, akkor meg kell halnia.
Ütemesen a fiókokhoz és a polcokhoz ugrottam a szellőzőből és feltúrtam az egészet. Életemben nem olvastam még el ilyen gyorsan egyetlen címkét sem, mint ahogyan most a sorokat futottam át.
A bátyám dokumentumát, valamint Solarét is sikerrel megszereztem, valamint találtam valami érdekeset "kutatás" néven, amit muszáj volt elvennem. Elég vastag volt, de nem éppen ez érdekelt. Az övemhez rögzítettem az iratokat és a lehető legszorosabbra húztam, hogy még csak véletlenül se essenek ki.
Ren segített visszakászálódnom a szellőzőbe, majd időzítettük a robbanóanyagot és ledobtuk. Elkezdtünk kifelé haladni, de az őszintét megvallva nem jutottunk túl messzire.
- Elzárták a szellőzőt - Ren hangja gondolkodó, erősen töri a fejét, hogy most mi legyen. - Valaki lebukott. Ha nem jutunk ki időben, mi is felrobbanunk.
Eléggé lefoglalt az, hogy a bátyám aktáját tanulmányozzam, hogy most ne ez érdekeljen.
- JiHu! Majd ha...
- Nem lehet... - szakítom félbe hüledezve. Nem akarom elhinni, amit olvasok. - Haneul volt megbízva a szüleink meggyilkolásával és ide az van írva, hogy a feladatot sikeresen teljesítette - könnyeim patakként zúdultak le az arcom, ám hirtelen jött csalódottságom és szomorúságom hamar átváltott dühbe. - Meg kell halnia. Neki is... Neki is meg kell halnia... - fordultam vissza a szellőzőnyílásban és az utolsó irodáig meg sem álltam.
Minki kétségbeesetten követett, fogalmam nem volt, hogy most mit fog kezdeni ezzel az egész helyzettel.
Hogy tehette?! Hogyan volt képes megölni a saját szüleit, akik felnevelték és mindent megadtak neki, amit csak tudtak?! Akik szerették őt! Hogyan tehette ezt...?! Miért fontosabb a szaros Szövetség, mint a családja?!
A már betört nyíláson leugrottam és feltéptem az ajtót. Sietősen tárcsáztam Minhyukot a fura telefonon, amit bár már elég régen megkaptunk, személyesen csak most használom először, ha az emlékeim nem csalnak. De ki tudja, már ebben sem bízok.
- JiHu? Baj van... Lebuktunk... Mármint-
- Ne most magyarázkodj, az ráér később. Hol vagytok? - Jelenleg az a legfontosabb, hogy ki kell deríteni, ki hibázott. Most, hogy ez meg van, össze kell őket szedni.
- A kiindulóponttól jobbra, egy orvosi szoba szerű teremben. Siessetek, Baekhyunon kezd látszani Dennis... - le mertem volna fogadni, hogy az alsó ajkát harapdálja.
Minki továbbra is követett, viszont az első saroknál azzal a lendülettel rántott vissza, ahogyan megindultunk. Rengeteg, számunkra ismeretlen ember tartózkodott ott és nem lett volna jó eszeveszettül közéjük rohanni. Főleg, hogy tele voltak fegyverekkel. Egyetlen egy óvatlan lépés és mind meghalunk. Miért kerülünk folyton ilyen helyzetekbe?!
Miközben én előkészítettem egy újabb füstbombát, addig Ren vészjelzést küldött Heechulnak. Előre látom az arcát, hogy mennyire fog neki örülni, hogy elszúrtuk azt a tervet, amin az egész szekta jövője múlik. Muszáj lesz helyrehoznunk.
A lehető legkisebb hangzavarral hajítottam közéjük a bombát, de még így is megindultak felénk. Az egyetlen mázlink, hogy ez az izé gyorsan hat, mint nemrég említettem.
Vissza kellett vennünk a tempóból, a bombáink fogyóban vannak. Valamint a robbanóanyagot is időzítettük és maximum tizenöt percünk maradt kiérni az épületből.
Minden megfontoltságomat be kellett vetnem, hogy eljuttassam magam Baekhyunékig.
- Sajnálom! - szinte még be sem tettem a lábamat a helyiségben, de Minhyuk máris ezzel fogadott.
- Nem baj! Megfelelő távolságba kell érnünk az irodáktól, mi már időzítettünk - ragadom meg Baek karját és felrántom a földhöz. - Ki kell tartanod! Ren, tudsz teleportálni?
- Nem ismerek itt túl sok helyet... Még a kinti helyek nagyjából rémlenek, de félek, hogy lebukunk... - kezdi tördelni az ujjai.
- Nem baj, muszáj kockáztatnunk... Mehet? - nézek felváltva a többiekre. - Amúgy is... Miért én döntök, te vagy a vezetőnk! - fújtatok Baekra.
- Te meg a helyettes - neveti el magát, közvetlen ezután pedig már kint is vagyunk a szabad levegőn.
- Mi a... - képedek el, mikor felnézek az égre. Helikopterek és vadászgépek hadát pillantom meg az Anonyumus irányába szállni. - Az nem lehet, hogy...
- Mégis mi másért... - Minki szinte csak tátog.
- Adjátok le a vészjelzést Heechulnak... - adom ki az újabb utasítást. - Helyesbítek. Minhyuk, te leadod a vészjelzést. Ren, te visszaviszed Baekhyunt a szektához és szólt a kiképzőnek az esetleges riasztásról. Én felrobbantom a hely többi részét - a mondatom végére félig összecsuklom. Clarának kedve támadt felébredni.
- Azt hiszitek menni fog? Azt?! Hahahahaha, de nem ám - Utálom, amikor ez az idegen hang szólal meg rajtam keresztül.
- JiHu?! - újdonsült párom aggódva tart meg a vállamnál fogva, de fél perc múlva ismét meg tudok állni a saját lábamon.
- Semmi baj, jól vagyok... Csak egy kis kiesés. Most menj! - legyintek egyet.
- De...
- Nincs de, ez parancs volt! - förmedek rá, majd megindulok ismét az épület felé.
Legalábbis indulnék, de néhány lépés után rálépek valami papírszerűre. Szinte érzem, hogy ez egy újabb üzenet, személyesen nekem címezve. Ingerülten veszem fel a borítékot és hátrapillantok Minhyukra, aki éppen Heechullal telefonál. Mikor meglóbálom neki a borítékot, már látszik az arcán, hogy nem sejt jót. Feltépem a ragasztást, nem hiszem, hogy már bármit is számítana a tartalma, hiszen ahogyan eddig sem, most sem ezzel teszünk egy lépést előre.
Elsőként egy kép hullik ki belőle, amin egy temető szerepel. Néhány sírkőről jól le lehet olvasni a neveket és komolyan végigfut a hátamon a szőr, amikor elolvasok párat. Heechul, Minki, Taeyeon... Mi a franc?
Dühösen a zsebembe gyűrtem az idegesítő képet és kiszedtem a borítékból a papírfecnit, amin ezúttal több mondat is szerepelt.
"Meg kellett volna ölnöd. Neked kellett volna meghalnod."
Mi a...?!
Még ki küldözgeti ezeket a szarokat?!
"Ennek nem itt van vége. Éld újra, javítsd ki! A te hibád volt. Ne hagyd. Meg kellett volna ölnöd. Neked kellett volna meghalnod."
- Csodás, már fel sem robbanthatom a helyet - rúgok egy kavicsba.
Hirtelen ötlettől vezérelve előkapom az övemhez rögzített dokumentumokat és gyorsan bújni kezdem őket, mintha megoldást várnék tőlük. Most hanyagoltam a bátyám Haneul adatait és a "kutatások" mappát csaptam fel. Egy rakás dokumentum volt benne, valami eszméletlenül apró betűvel nyomtatva, csakhogy nehezítse a dolgomat.
Bele is olvastam volna, ha a velünk szemben lévő épület - azaz a Szövetség - egyik fele nem repült volna a levegőbe, irreálisan hangos pukkanó hangot kiadva, ami sértette a fülemet. A törmelékei szerte szét szálltak és valószínűleg sikerrel ki is lapítottak volna, miközben tátott szájjal bámultam, ha Minhyuk nem rángat be a mögöttünk lévő erdőbe egy csoport fa alá.
- Azt hiszem, a szakaszvezetőék nem hagyták annyiban a felrobbantási kísérletet - ámul Minhyuk.
Nemsokkal később az említettek is megjelentek - JeongHan társaságában - és gyors lépésekkel indultak meg felénk. Heechul szinte egy percet sem várt, azon kaptuk magunkat, hogy a szekta előtt ácsorgunk.
Nem akartam látni azt, amit akkor és ott láttam.
A helikopterek és a vadászrepülőgépek szüntelenül bombázták a helyet, aminek nagy része már lángrakapott. Egykori kadéttársaim megtörhetetlenül védték a helyet, mindenhol fegyveres alakok rohangáltak.
Már éppen el akartam üvölteni magamat, hogy ez nem lehet igaz, mikor Heechul leintett.
- Nem szabad pánikolnotok, világos?! - mondja ezt ő, aki szintén pánikol. - Most szépen beviszlek titeket és segítetek ott, ahol tudtok. Minden mást hagyjatok ránk - szinte még ki sem mondta, de már bent voltunk. - Ne döntsetek felelőtlenül, itt mindennek megvannak a maga következményei! - siet el a szakaszvezető nyomában.
Első lépésként menedékbe vonultunk, hogy az esetleges bombák ne érjenek minket el olyan gyorsan. Kellett egy kis idő gondolkodni, mert most tényleg nem rohanhatok hirtelen ötlettől vezérelve a halálba. Alaposan végigpásztáztam az egész helyet a tekintetemmel, de holttestek és haldoklók totál elvonták a figyelmemet az eredeti gondolatmenetemtől. Ekkor láttam meg Jooheont. Jooheont, akinek esélyem sem volt megmagyarázni ezt az egészet, Jooheont, akinek annyi mindent köszönhettem, Jooheon, aki olyan jó társaságot nyújtott mindig. Teljesen meggondolatlanul rohantam át hozzá, hiába hullottak éppen az égből a füstölgő rudak. Mikor Minhyuk rájött, hogy mi a szitu ő is ugyan ezt tette, szintúgy gondolkozás nélkül. Ez lett a veszte.
Szinte fel sem fogtam.
Hangos üvöltést hallottam hátulról, de csak akkor fordultam meg, mikor elértem Jooheont. Minhyukot eltalálták, a jobb karja úgy, ahogy volt, leszakadt és repült vagy tíz métert. Ijedt sikoly hagyta el ajkaim. JeongHan totál megdermedve állt, jobb karját Minhyuk felé nyújtva. Vissza akarta rántani, de már késő volt.
Görbület.
Hosszú idő után először alkalmaztam az ugrást, már majdnem elfelejtettem milyen érzés.
Nagyot szusszantam, amikor újra menedékben találtam magam, azzal a felelőtlen barommal együtt.
- Hülye! Hülye, hülye, hülye hülye! - kezdtem csapkodni a karját.
- Jé-zu-som - taglalja nagyokat lélegezve. - Sosem fájt még semmi ennyire! Köszönöm...
- Tényleg gondolkodnunk kéne... - túr a hajába Han, az arcán látszódnak a fáradtság jelei.
Egészen addig összekuporodva üldögéltünk, mígnem úgy hallottuk, hogy a következő bombaadag leesett és nem ölhet meg minket.
Idegtépő volt. A gondolat, hogy jóformán semmit sem tudok tenni és közben Jooheon meghalhat az agyamra ment.
- Jooheon?! - térdelek le végre mellé. - Bírd még egy kicsit oké?! Hol lehet Solar? - pillantok aggódóan Minhyukra, de csak tehetetlen fejrázást kapok válaszul.
- Már... Nem megy... - beszélni próbál, de nehezen megy neki. Ha nem tartanám a vállnál fogva, fel is borult volna.
- Jézusom, vér folyik ki a szádból... - Minhyuk hangja remeg, sírhatnékja van. Nem csodálom, hiszen ő állt közülünk a legközelebb Heonhoz.
- Bejutottak... Korábban már volt itt... - köhög, csak most veszem észre, hogy a fél oldala teljesen megégett és pár helyen kézipuskával is eltalálták. - Egy fiatal srác, nagyjából húsz körüli... Pár... Ember...
- Jooheon?! Jooheon, hallod! Ki kell tartanod, Jooheon! - JeongHan megragadja a két vállát, de visszarántom.
- Már... Már meghalt... - az alsó ajkam beharapva tartom vissza a könnyeimet.
Ugrani akartam. Ugrani, de nem tudtam volna megmenteni. Nem voltam itt, amikor megsérült és még csak az időpontját és helyszínét sem tudom. Reménytelen volt, muszáj volt elengednem.
- Mennyi a manóverfelszerelés lövési távolsága? - nézek Minhyukra, aki totál transzban van.
- Nagyjából tíz-tizenöt méter... - gondolkozik a testvérek idősebbik fele.
- Jó, akkor leszedjük onnan azokat a helikoptereket.
Minhyuk mellettem szerencsétlenkedik a felszerelésének felvételével. Én már magamra tuszkoltam, szerencsére ma még ugyan jól vagyok. Clara eléggé kifáradt ott belül, elvégre napokon keresztül tartotta magát kívül, abban a reményben, hogy ki tud innen jutni, Hát ez nem jött neki össze. Baekhyun Dennise ugyanígy járt, komolyan nem tudom, mire gondoltak azok ketten.
- Ideje elindulni - nyitott be JeongHan a pihenőbe, ahol egészen eddig üldögéltünk.
- Hová? - pislogok Minhyukra, nekem semmit sem mondott senki.
- Útközben elmagyarázzuk, eddig nem nagyon akartunk mondani semmit... Fent állt a lehetősége annak, hogy a férgek megtudják - mosolygott rám kínosan. - A laborvezető szerint most viszont nincs rá túl nagy esély...
- Oh...
Laza tempóban sétáltunk a kapu felé. Több csapat lent tréningezett. Fura, hogy mostmár nem újoncok és éles küldetéseik vannak. Túl sok minden változott azóta, amióta be lettünk zárva abba az üvegszobába a laboratóriumban.
Egy percre összetalálkozott a tekintetem Jooheonéval, de amilyen gyorsan csak tudtam félrenéztem. Nem tudnám neki megmamagyarázni a helyzetet.
Ren szorosan a karjaiba zárt; esetlenül karoltam át a derekát. Bár hiába vagyunk már egy ideje együtt, ez egyáltalán nem látszik. Teljesen megértem, hogy Kim Heechul miért mondta a múltkoriban, hogy a szerelem nem ebbe a világba való.
Mintha egy teljesen más világot élnénk mi, mint akik megúszták ezt az egész szekta-szövetség dolgot, meg annak a hülye gyárnak a hülye sugárzását.
- Szóval mire is készülünk pontosan? - lép mellénk Baekhyun, közben bíztatóan rámmosolyog.
Byun Baekhyun határozottan az egyik legerősebb ember, akit valaha is ismertem. Eleve összetörten került ide, ráadásként még itt is szenvednie kell és még mindig képes mosolyogni. Elképesztő.
- Összefoglalhatom nekik? - kérdezi Heechultól Han. A szakaszvezető helyettes igenlő választ ad, szóval nem várat tovább minket. - Nagyon röviden annyiról lenne szó, hogy megyünk és darabokra szedjük a szövetséget.
- Hogy mit csinálunk?! - esik le a szituáció. - Azt mégis hogy?! Solar szerint a hely ígyis kétszer nagyobb, mint az Anonymus, pedig ő nem is ismeri minden zig-zugát!
- Az nem számít. Ha most nem csinálnánk, akkor valószínűleg ők termelnének minket maguk alá és akkor itt mindenki meghalna. Ezt muszáj megakadályoznunk, márpedig mi vagyunk Kim Heechul különleges egysége - sóhajt Minhyuk, az említett felé pillantva.
- Bővebben? - neveti el magát Baek. - Mert eddig világos, de kik jönnek? Kik maradnak? Vagy hogy?
- A mi egységünk, a szakaszvezető, és a laborvezető tart velünk, mindenki más marad. Az irányítást a kiképzők és Jooheon egysége kapta - vázolja tovább a helyzetet Han. - A tervet majd Heechul elmagyarázza a kocsiban.
Azt a kocsit inkább kisteherautónak neveztem volna, mondjuk tényleg az volt. HongBin ült elöl, ő vezetett, mi, többiek pedig hátul kuporogtunk egy tervrajz felett, ami a Szövetség felépítésének ábrája volt, Solar kezéből.
Heechul elmagyarázta, hogy ő teleportál be mindenkit, attól kezdve pedig mindenki megy a saját útjára.
- Téged MinKi mellé osztottalak, mert másképpen teljesen biztos vagyok benne, hogy nem maradt volna nyugton és mindent elszúrt volna - morog Chul rám, majd a szóban forgóra nézve.
Halványan elmosolyodom, Ren pedig jót szórakozik magán.
Heechul teleportált egy párszor utazás közben, így elég hamar elértük a helyszínünket. Még tartottunk egy gyors átbeszélést, ahol konkrétan belénk diktált egy rakás szabályt, majd mindenki elrakta a robbanóanyagot és indulhattunk is a bevetésre.
A szakaszvezető odateleportált be minket, ahol múltkor megtaláltak. Az egész területet kiürítették, pont ahogy sejtették, szóval gond nélkül kezdődött minden.
Rennel felmásztunk a szellőzőrendszerbe, ott tudtunk a legészrevehetetlenebbül közlekedni, hiába volt szűkös az a része, ami nekünk kellett.
Rá kellett jönnöm, hogy a hely nem csak az alaprajzon hatalmas, hanem a valóságban is. Rengeteget kellett másznunk, mire elértünk az irodákhoz. Egy kis szellőzőn be lehetett látni, szóval mindketten föléhajoltunk és visszafojtott lélegzetvétellel körülnéztünk. Haladnunk kéne, ez még csak egy iroda a sok közül.
Csak el kellene kábítanunk füsttel a bent lévőket, én mégis a pisztolyom veszem elő. Okos kis kütyü, most kaptunk újat. Ezeknek már nincsen hangja, így bárminemű előrejelzés nélkül megölhetünk bárkit, tökéletes ehhez a feladathoz.
- Mit csinálsz?! - ragadja meg a csuklóm Ren.
- Azt mondtátok, hogy az utolsó irodában vannak az iratok a Szövetségről. Meg akarom szerezni őket, szóval essünk ezeken gyorsan túl - adtam magyarázatot a döntésre.
- De Heechul direkt az orrunkra kötötte, hogy semmi önfejűsködés! - sziszeg.
- Nem érdekel! Meg kell tudnom, hogy a bátyám hogy került ide, oké?! Mert ha ő nem csinált semmit... Akkor nem hagyhatom, hogy az épületben égjen - feleselek.
- Jó-jó, de maradunk az eredeti tervnél. Elkábítjuk őket, aztán majd az utolsónál lőhetsz, de gyorsan kell csinálnod, értve vagyok? - vonja fel fél szemöldöké, mire hálásan bólintok.
Apró csókot nyomott az ajkaimra, majd a lehető leghalkabban feltépte a szellőzőnyílást és bedobta a kábítórudat, amiből rögtön elkezd kiáramlani a füst. Elképesztően gyorsan hat, nem jut el az agyamig, hogy Lee HongBin laborvezető hogyan képes ilyeneket gyártani.
Még vagy tizenkét irodát el kellett kábítanunk, némelyikhez nem is volt elég egy rúd.
Bár az iratokat a legutolsó és egyben leghátrébb lévő irodában tárolták, mégis ez volt a legkisebb. Nem tudom, hogy ezt azért csinálták-e, mert így kevésbé valószínű, hogy valami fontos van ott, vagy csak mert így volt könnyebb szemmel tartani, de nem is ez a lényeg.
Nem hezitáltam túl sokat, holmi egyszerűséggel lekaptam a szellőzőt a helyéről és lelőttem az egyetlen bent tartózkodó öreg hapsit, akinek még csak időt sem adtam arra, hogy feldolgozza, mi folyik körülötte. Pár hónappal ezelőtt - talán van az már egy év is - nem lettem volna képes erre. Most viszont nem érdekelt. Ha az ő életébe kerül mindazok élete, akit egy kicsit is szeretek, akkor meg kell halnia.
Ütemesen a fiókokhoz és a polcokhoz ugrottam a szellőzőből és feltúrtam az egészet. Életemben nem olvastam még el ilyen gyorsan egyetlen címkét sem, mint ahogyan most a sorokat futottam át.
A bátyám dokumentumát, valamint Solarét is sikerrel megszereztem, valamint találtam valami érdekeset "kutatás" néven, amit muszáj volt elvennem. Elég vastag volt, de nem éppen ez érdekelt. Az övemhez rögzítettem az iratokat és a lehető legszorosabbra húztam, hogy még csak véletlenül se essenek ki.
Ren segített visszakászálódnom a szellőzőbe, majd időzítettük a robbanóanyagot és ledobtuk. Elkezdtünk kifelé haladni, de az őszintét megvallva nem jutottunk túl messzire.
- Elzárták a szellőzőt - Ren hangja gondolkodó, erősen töri a fejét, hogy most mi legyen. - Valaki lebukott. Ha nem jutunk ki időben, mi is felrobbanunk.
Eléggé lefoglalt az, hogy a bátyám aktáját tanulmányozzam, hogy most ne ez érdekeljen.
- JiHu! Majd ha...
- Nem lehet... - szakítom félbe hüledezve. Nem akarom elhinni, amit olvasok. - Haneul volt megbízva a szüleink meggyilkolásával és ide az van írva, hogy a feladatot sikeresen teljesítette - könnyeim patakként zúdultak le az arcom, ám hirtelen jött csalódottságom és szomorúságom hamar átváltott dühbe. - Meg kell halnia. Neki is... Neki is meg kell halnia... - fordultam vissza a szellőzőnyílásban és az utolsó irodáig meg sem álltam.
Minki kétségbeesetten követett, fogalmam nem volt, hogy most mit fog kezdeni ezzel az egész helyzettel.
Hogy tehette?! Hogyan volt képes megölni a saját szüleit, akik felnevelték és mindent megadtak neki, amit csak tudtak?! Akik szerették őt! Hogyan tehette ezt...?! Miért fontosabb a szaros Szövetség, mint a családja?!
A már betört nyíláson leugrottam és feltéptem az ajtót. Sietősen tárcsáztam Minhyukot a fura telefonon, amit bár már elég régen megkaptunk, személyesen csak most használom először, ha az emlékeim nem csalnak. De ki tudja, már ebben sem bízok.
- JiHu? Baj van... Lebuktunk... Mármint-
- Ne most magyarázkodj, az ráér később. Hol vagytok? - Jelenleg az a legfontosabb, hogy ki kell deríteni, ki hibázott. Most, hogy ez meg van, össze kell őket szedni.
- A kiindulóponttól jobbra, egy orvosi szoba szerű teremben. Siessetek, Baekhyunon kezd látszani Dennis... - le mertem volna fogadni, hogy az alsó ajkát harapdálja.
Minki továbbra is követett, viszont az első saroknál azzal a lendülettel rántott vissza, ahogyan megindultunk. Rengeteg, számunkra ismeretlen ember tartózkodott ott és nem lett volna jó eszeveszettül közéjük rohanni. Főleg, hogy tele voltak fegyverekkel. Egyetlen egy óvatlan lépés és mind meghalunk. Miért kerülünk folyton ilyen helyzetekbe?!
Miközben én előkészítettem egy újabb füstbombát, addig Ren vészjelzést küldött Heechulnak. Előre látom az arcát, hogy mennyire fog neki örülni, hogy elszúrtuk azt a tervet, amin az egész szekta jövője múlik. Muszáj lesz helyrehoznunk.
A lehető legkisebb hangzavarral hajítottam közéjük a bombát, de még így is megindultak felénk. Az egyetlen mázlink, hogy ez az izé gyorsan hat, mint nemrég említettem.
Vissza kellett vennünk a tempóból, a bombáink fogyóban vannak. Valamint a robbanóanyagot is időzítettük és maximum tizenöt percünk maradt kiérni az épületből.
Minden megfontoltságomat be kellett vetnem, hogy eljuttassam magam Baekhyunékig.
- Sajnálom! - szinte még be sem tettem a lábamat a helyiségben, de Minhyuk máris ezzel fogadott.
- Nem baj! Megfelelő távolságba kell érnünk az irodáktól, mi már időzítettünk - ragadom meg Baek karját és felrántom a földhöz. - Ki kell tartanod! Ren, tudsz teleportálni?
- Nem ismerek itt túl sok helyet... Még a kinti helyek nagyjából rémlenek, de félek, hogy lebukunk... - kezdi tördelni az ujjai.
- Nem baj, muszáj kockáztatnunk... Mehet? - nézek felváltva a többiekre. - Amúgy is... Miért én döntök, te vagy a vezetőnk! - fújtatok Baekra.
- Te meg a helyettes - neveti el magát, közvetlen ezután pedig már kint is vagyunk a szabad levegőn.
- Mi a... - képedek el, mikor felnézek az égre. Helikopterek és vadászgépek hadát pillantom meg az Anonyumus irányába szállni. - Az nem lehet, hogy...
- Mégis mi másért... - Minki szinte csak tátog.
- Adjátok le a vészjelzést Heechulnak... - adom ki az újabb utasítást. - Helyesbítek. Minhyuk, te leadod a vészjelzést. Ren, te visszaviszed Baekhyunt a szektához és szólt a kiképzőnek az esetleges riasztásról. Én felrobbantom a hely többi részét - a mondatom végére félig összecsuklom. Clarának kedve támadt felébredni.
- Azt hiszitek menni fog? Azt?! Hahahahaha, de nem ám - Utálom, amikor ez az idegen hang szólal meg rajtam keresztül.
- JiHu?! - újdonsült párom aggódva tart meg a vállamnál fogva, de fél perc múlva ismét meg tudok állni a saját lábamon.
- Semmi baj, jól vagyok... Csak egy kis kiesés. Most menj! - legyintek egyet.
- De...
- Nincs de, ez parancs volt! - förmedek rá, majd megindulok ismét az épület felé.
Legalábbis indulnék, de néhány lépés után rálépek valami papírszerűre. Szinte érzem, hogy ez egy újabb üzenet, személyesen nekem címezve. Ingerülten veszem fel a borítékot és hátrapillantok Minhyukra, aki éppen Heechullal telefonál. Mikor meglóbálom neki a borítékot, már látszik az arcán, hogy nem sejt jót. Feltépem a ragasztást, nem hiszem, hogy már bármit is számítana a tartalma, hiszen ahogyan eddig sem, most sem ezzel teszünk egy lépést előre.
Elsőként egy kép hullik ki belőle, amin egy temető szerepel. Néhány sírkőről jól le lehet olvasni a neveket és komolyan végigfut a hátamon a szőr, amikor elolvasok párat. Heechul, Minki, Taeyeon... Mi a franc?
Dühösen a zsebembe gyűrtem az idegesítő képet és kiszedtem a borítékból a papírfecnit, amin ezúttal több mondat is szerepelt.
"Meg kellett volna ölnöd. Neked kellett volna meghalnod."
Mi a...?!
Még ki küldözgeti ezeket a szarokat?!
"Ennek nem itt van vége. Éld újra, javítsd ki! A te hibád volt. Ne hagyd. Meg kellett volna ölnöd. Neked kellett volna meghalnod."
Ennek így összeolvasva sincsen semmi értelme!
- Heechul azt az utasítást adta, hogy ne merjünk mozdulni, mert mindkettőnket kinyír - lép mellém Minhyuk.- Csodás, már fel sem robbanthatom a helyet - rúgok egy kavicsba.
Hirtelen ötlettől vezérelve előkapom az övemhez rögzített dokumentumokat és gyorsan bújni kezdem őket, mintha megoldást várnék tőlük. Most hanyagoltam a bátyám Haneul adatait és a "kutatások" mappát csaptam fel. Egy rakás dokumentum volt benne, valami eszméletlenül apró betűvel nyomtatva, csakhogy nehezítse a dolgomat.
Bele is olvastam volna, ha a velünk szemben lévő épület - azaz a Szövetség - egyik fele nem repült volna a levegőbe, irreálisan hangos pukkanó hangot kiadva, ami sértette a fülemet. A törmelékei szerte szét szálltak és valószínűleg sikerrel ki is lapítottak volna, miközben tátott szájjal bámultam, ha Minhyuk nem rángat be a mögöttünk lévő erdőbe egy csoport fa alá.
- Azt hiszem, a szakaszvezetőék nem hagyták annyiban a felrobbantási kísérletet - ámul Minhyuk.
Nemsokkal később az említettek is megjelentek - JeongHan társaságában - és gyors lépésekkel indultak meg felénk. Heechul szinte egy percet sem várt, azon kaptuk magunkat, hogy a szekta előtt ácsorgunk.
Nem akartam látni azt, amit akkor és ott láttam.
A helikopterek és a vadászrepülőgépek szüntelenül bombázták a helyet, aminek nagy része már lángrakapott. Egykori kadéttársaim megtörhetetlenül védték a helyet, mindenhol fegyveres alakok rohangáltak.
Már éppen el akartam üvölteni magamat, hogy ez nem lehet igaz, mikor Heechul leintett.
- Nem szabad pánikolnotok, világos?! - mondja ezt ő, aki szintén pánikol. - Most szépen beviszlek titeket és segítetek ott, ahol tudtok. Minden mást hagyjatok ránk - szinte még ki sem mondta, de már bent voltunk. - Ne döntsetek felelőtlenül, itt mindennek megvannak a maga következményei! - siet el a szakaszvezető nyomában.
Első lépésként menedékbe vonultunk, hogy az esetleges bombák ne érjenek minket el olyan gyorsan. Kellett egy kis idő gondolkodni, mert most tényleg nem rohanhatok hirtelen ötlettől vezérelve a halálba. Alaposan végigpásztáztam az egész helyet a tekintetemmel, de holttestek és haldoklók totál elvonták a figyelmemet az eredeti gondolatmenetemtől. Ekkor láttam meg Jooheont. Jooheont, akinek esélyem sem volt megmagyarázni ezt az egészet, Jooheont, akinek annyi mindent köszönhettem, Jooheon, aki olyan jó társaságot nyújtott mindig. Teljesen meggondolatlanul rohantam át hozzá, hiába hullottak éppen az égből a füstölgő rudak. Mikor Minhyuk rájött, hogy mi a szitu ő is ugyan ezt tette, szintúgy gondolkozás nélkül. Ez lett a veszte.
Szinte fel sem fogtam.
Hangos üvöltést hallottam hátulról, de csak akkor fordultam meg, mikor elértem Jooheont. Minhyukot eltalálták, a jobb karja úgy, ahogy volt, leszakadt és repült vagy tíz métert. Ijedt sikoly hagyta el ajkaim. JeongHan totál megdermedve állt, jobb karját Minhyuk felé nyújtva. Vissza akarta rántani, de már késő volt.
Görbület.
Hosszú idő után először alkalmaztam az ugrást, már majdnem elfelejtettem milyen érzés.
Nagyot szusszantam, amikor újra menedékben találtam magam, azzal a felelőtlen barommal együtt.
- Hülye! Hülye, hülye, hülye hülye! - kezdtem csapkodni a karját.
- Jé-zu-som - taglalja nagyokat lélegezve. - Sosem fájt még semmi ennyire! Köszönöm...
- Tényleg gondolkodnunk kéne... - túr a hajába Han, az arcán látszódnak a fáradtság jelei.
Egészen addig összekuporodva üldögéltünk, mígnem úgy hallottuk, hogy a következő bombaadag leesett és nem ölhet meg minket.
Idegtépő volt. A gondolat, hogy jóformán semmit sem tudok tenni és közben Jooheon meghalhat az agyamra ment.
- Jooheon?! - térdelek le végre mellé. - Bírd még egy kicsit oké?! Hol lehet Solar? - pillantok aggódóan Minhyukra, de csak tehetetlen fejrázást kapok válaszul.
- Már... Nem megy... - beszélni próbál, de nehezen megy neki. Ha nem tartanám a vállnál fogva, fel is borult volna.
- Jézusom, vér folyik ki a szádból... - Minhyuk hangja remeg, sírhatnékja van. Nem csodálom, hiszen ő állt közülünk a legközelebb Heonhoz.
- Bejutottak... Korábban már volt itt... - köhög, csak most veszem észre, hogy a fél oldala teljesen megégett és pár helyen kézipuskával is eltalálták. - Egy fiatal srác, nagyjából húsz körüli... Pár... Ember...
- Jooheon?! Jooheon, hallod! Ki kell tartanod, Jooheon! - JeongHan megragadja a két vállát, de visszarántom.
- Már... Már meghalt... - az alsó ajkam beharapva tartom vissza a könnyeimet.
Ugrani akartam. Ugrani, de nem tudtam volna megmenteni. Nem voltam itt, amikor megsérült és még csak az időpontját és helyszínét sem tudom. Reménytelen volt, muszáj volt elengednem.
- Mennyi a manóverfelszerelés lövési távolsága? - nézek Minhyukra, aki totál transzban van.
- Nagyjából tíz-tizenöt méter... - gondolkozik a testvérek idősebbik fele.
- Jó, akkor leszedjük onnan azokat a helikoptereket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése